Kedves Hallgató, kedves Klubtárs!

Húsz évvel a rendszerváltás után kiszolgáltatottabb a média, mint azt józan ésszel korábban bárki képzelte volna. A civil értékek közvetítése szinte irreális kihívás lett. Olyan helyzet állt elő, amely mellett felelős polgárként nem lehet szó nélkül elmenni. Morális és szellemi leépülés fenyegeti a nyilvánosságot. A demokrácia, a szabadelvűség, a baloldaliság, a polgári eszme hirdetői könnyen fórumok nélkül maradhatnak, a szabad sajtó ma még létező maradványai is elveszíthetik önállóságukat, gazdasági és politikai érdekkörök kiszolgálójává válhatnak.

A Klubrádió az egyetlen szabadelvű, a demokrácia iránt elkötelezett rádió ma Magyarországon, amely a kiélezett helyzetben is meg tudta kétszerezni az átlagos hallgatottságát. A különleges eredmény forrása a világos értékrendre alapozott függetlenség. A hazai médiaviszonyok egyik természetellenes jellemzője, hogy a hallgatottság növekedése és a kereskedelmi bevételek alakulása között nincs egyenes összefüggés. Részben azért, mert ma a piac szereplői is kiszolgáltatottak. Üzleti döntéseiket gyakran vélt vagy valós elvárások alapján hozzák meg.

A Szabad Sávért Alapítvány annak az elősegítésére jött létre, hogy a drasztikusan megváltozott médiaviszonyok között támogatást nyújtson a rádiózás magas színvonalú szakmai, etikai és tartalmi értékeinek folyamatos felszínen tartásához, megőrzéséhez. A Klubrádió csaknem egy évtizede szolgálja a vélemények szabad nyilvánosságát. Napjainkban már szinte egyedül.

Tisztelt Klubtárs! Most Önhöz fordulunk: közreműködése hallgatóként és véleményalkotóként a rádió számára nélkülözhetetlen. Mostantól azonban másfajta részvételre is szükség van. Ha teheti, lehetőségeihez mérten, jelképesen fogadjon örökbe évi tizenkét műsorpercet, tizenkétezer forintért, hozzájárulva az immár többszázezer állampolgár által igénybe vett szolgáltatás fenntartásához. Minden perc számít!

Ha fontos a függetlenség, ha fontos a szólás szabadsága, ha fontos Önnek, hogy mit gondol az, akinek esetleg más a véleménye, akkor most ezért tenni is kell!

A támogatás nyújtható banki átutalással, vagy postai csekken történő befizetéssel. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: Klubrádió.

Az Alapítvány számlaszáma (HUF):           10918001-00000068-67980006

IBAN:                                                                     HU83 1091 8001 0000 0068 6798 0006

SWIFT (BIC):                                                        BACXHUHB

Az Alapítvány számlaszáma (EUR):           10918001-00000068-67980020

IBAN:                                                                     HU93 1091 8001 0000 0068 6798 0020

SWIFT (BIC):                                                        BACXHUHB

Az Alapítvány számlaszáma (USD):           10918001-00000068-67980037

IBAN:                                                                     HU22 1091 8001 0000 0068 6798 0037

SWIFT (BIC):                                                        BACXHUHB


Fizethet bankkártyával is  a magyar SimplePay fizetési rendszer segítségével.

Kattintson az alábbi gombok valamelyikére attól függően, mekkora összeggel szeretne minket támogatni - utána megnyílik egy új ablak, ahol a Simple rendszerét használva utalhat nekünk bankkártyájáról.

2000 Ft

Ha kétezer forinttal támogatna minket, nyomja meg ezt a gombot! 

5000 Ft

Ha ötezer forinttal támogatna minket, nyomja meg ezt a gombot!

10000 Ft

Ha tízezer forinttal támogatna minket, nyomja meg ezt a gombot!

20000 Ft

Ha húszezer forinttal támogatna minket, nyomja meg ezt a gombot!

50000 Ft

Ha ötvenezer forinttal támogatna minket, nyomja meg ezt a gombot!  

100000 Ft

Ha százezer forinttal támogatna minket, nyomja meg ezt a gombot! 

A SimplePay fizetési rendszert az OTP Mobil Szolgáltató Kft. üzemelteti. Biztonságos fizetési megoldás, a bankkártya adataira nem látunk rá. Ha Önnek már van Simple fiókja, a fizetés még egyszerűbb, de ha nincsen, akkor is tud fizetni.

SimplePay

Támogasson minket online bankkártyás fizetéssel a PayPal rendszerén keresztül.

(Angol nyelvű felület, Paypal számla nem szükséges hozzá, ha van PayPal számlája, kattintson a felső Donate with PayPal gombra, ha nincsen, akkor az alsó, Donate with a Debit or Credit Card gombra.)

NYOMJON AZ ALÁBBI GOMBRA!

1. lépés: Írja be a felajánlani kívánt összeget.
2. lépés: Ha van PayPal számlája, kattintson a "Log in to Paypal / Bejelentkezés" gombra.
3. lépés: Amennyiben nincs, kattintson az oldal alján az alábbi szövegnél a Continue gombra: 
Don't have a PayPal account?  Use your credit card or bank account (where available).
4. lépés: Adja meg a kért adatokat.
5. lépés: A sikeres támogatásról értesítést kap az e-mail címére.

Szükségünk van egymásra!

Köszönjük, hogy a Klubrádiót hallgatja!

Szabad Sávért Alapítvány